A keringő (valcer) a 18. század
utolsó negyedétől kezdve ismert, 3/4-es , osztrák-bajor területen kialakult
tánc, melynek közvetlen elődei a német tánc, a Ländler és a Langaus. A keringő
páros magántánc, melyben a párok zárt tánctartásban kettős forgómozgást
végeznek, egyrészt saját tengelyük körül forognak, másrészt körbetáncolják a
táncparkettet. Már a szó megjelenése (kb. 1780) előtt, nagyjából 1750-től
kezdve megtaláljuk a walzen, keringés, keringő tánc nyomait, valószínűleg már
itt is a láb jellegzetes csúsztatásának értelmében.
1786-ban táncoltak először
operaszínpadon keringőt, s az új tánc a közönség körében meleg fogadtatásra
talált. Az előkelő társaság elítélő kritikája és pl. a porosz udvar tilalma
ellenére a keringő a Bécsi Kongresszus (1814-15) után minden addigi tánctól
eltérően a társadalom összes rétegében elterjedt. A bécsi keringő, ahogyan már
1811-ben nevezték, máig is a leggyakoribb táncok egyike.A 19. és 20. században
különféle keringő-típusok alakultak ki. A bécsi keringő mellett a francia
keringő többnyire három, fokozódó tempójú részből állt: valse (3/8 vagy 3/4,
andante), sauteuse (6/8, allegretto) és jeté vagy gyors sauteuse (6/8,
allegrótól a prestóig). Lassú keringő-típus a boston és az angol keringő (lassú
keringő), amelyek Európában 1920 körül jöttek divatba.
A keringő eleinte rendszerint két,
egyenként nyolcütemes reprízből állt, de rövidesen több keringőt fűztek
sorozatba. Nyomtatásban megjelent korai keringők: Steibelt 12 keringője (op.
14. 1800). 1808-ban egy terem felavatása alkalmával mutatták be Hummel Tänze für den Apollosaalját (op. 31),
amely a triókkal, ismétlésekkel és codával fél óra hosszú, s az első
hangversenykeringőnek tekinthető. Gyakorlati használatra szánt keringőket írt
Schubert és Beethoven. Schubert keringői túlnyomórészt még nyolcütemesek, két
reprízzel, többnyire 12 vagy még több szám követi egymást.
Beethoven Diabelli keringőjére írt 33
variációja (op. 120) tiszta hangversenydarab, míg az 1824-es és 1825-ös Esz-dúr
és D-dúr keringő ismét inkább használati zene. A keringő fejlődésére döntő
hatást gyakorolt Weber koncert-rondója, a Felhívás
keringőre (op. 65,
később Berlioz meghangszerelte): zárt ciklus, lassú bevezetéssel és a darab
kezdetét visszaidéző codával. További jellemzői: a dallam, tempó és hangnemek
tervszerű rendje, a jellegzetes ütemenkénti basszus-akkord-akkord kíséret, a
korábbi keringőknél lényegesen gyorsabb tempó és az egyes keringők nyolc ütemen
túllépő hossza.
Az említett ismertetőjegyek az
1820-as években a Lanner és id. Strauss által kialakított klasszikus bécsi
keringőre is érvényesek. Az ő keringő-kompozícióik bevezetéssel kezdődtek,
melyet öt keringő, majd a coda követ, amelyben visszacsengenek az előtte
elhangzott keringők. A keringő hamarosan a bécsi operett lényeges alkotóeleme
lett, s egy-egy operett keringősorozatban fűzött dallamai gyakran népszerűbbek
lettek magánál az operettnél.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei
lexikon
