Igor Sztravinszkij (1882-1971): Versenymű zongorára és fúvóshangszerekre
A szólóhangszert kísérő együttes szokatlan összetétele (fúvósok,
nagybőgő és üstdobok) Sztravinszkij újat kereső, kísérletező korszakát jelemzi, az
első világháborút követő esztendők idején. Ugyanakkor a koncertforma
felelevenítése a zeneszerző neobarokk stílusgyakorlataira utal. Különösen a mű
első tétele viseli magán ennek jegyeit, amely a toccata és a bachi
invenció-műfaj szellemes újrafogalmazása.
A lassú tételt a zongora kifejező
témája kezdi, ezt utóbb a zenekar is megismétli. A tétel végén felhangzó
kadencia a darabban formaalkotó szerepet játszik; felgyorsult tempóban ez
alkotja a zárótétel főtémáját. A komponista ezúttal ellenpontozó technikával
dolgozza fel, majd különféle alakzatait mutatja be.
A versenymű zárótétele
általában összefoglalja az előző tételek zenei anyagát, nemcsak a második,
hanem az első tétel tematikája is újból feltűnik benne. A versenyművet
Sztravinszkij Biarritzban komponálta 1923-24-ben. A párizsi bemutatón - 1924
tavaszán - maga játszotta a zongoroszólamot, Serge Koussevitzky vezényletével.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
