Johannes Brahms
(1833-1897): Balladák, op. 10 (1854)
1. d-moll (Andante). Herder
Stimmen der Völker (Népek hangjai) című gyűjteményében szerepel az Edward
című
skót ballada, amelyet ez a darab „megzenésít” (a költemény első két sora: „Dein
Schwert, wie ist's von Blut so rot, Edward, Edward” – Kardod vértől miért
piroslik, Edward – szinte énekelhetően domborodik ki a mű első ütemeiből). A
ballada komor és vigasztalan elbeszélő hangját nagyszerűen vette át Brahms
ebben a rövid háromrészes formában, amelyben a dúr-középrész nem a derű
világosságát képviseli, hanem a kegyetlen valóság éles fényeit. A ’70-es évek
derekán kontra-alt és tenor kettősre dolgozta fel Brahms az Edward-balladát
(op. 75 No. 1).
2. D-dúr (Andante). A
kezdő és záró formarész szinkópákkal ringató, lágy altatódala Brahms
népdal-intonációjának korai, csodálatos példája. E keretbe újabb keretként
illeszkedik a gyors tempójú h-moll szakasz, amely az Edward-ballada sötét
tónusait eleveníti fel újból. A kompozíció középső része 6/4-es metrumú h-moll
szakasz, hosszú kitartott basszushangok felett és alatt sejtelmesen villanó
staccato menetekkel.
3. Intermezzo,
h-moll (Allegro). A kései zongoradarabok megfoghatatlan mélabúja, rezignációja
ebben a darabban ölt formát először: a koboldszerűen sejtelmes kezdő- és
zárószakaszban, valamint a Fisz-dúr középrész fátyolos, pianissimo
hangzataiban.
4. H-dúr (Andante con
moto). Oldottabb hang, összetettebb forma jellemzi az utolsó balladát, amelynek
zenei anyaga csaknem mindvégig hangzatfelbontásokból szerkesztett. Éneklő
középszólamai Schumann bensőséges világát idézik.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz